2022. június 23., csütörtök

Németország, Tengen - Mühlbachschlucht - Schloss Blumenfeld (2022), SzG3


Ebben a beszámolóban két helyet fogunk tárgyalni, mindkettő Tengen-ben található. Az első a Mühlbachschlucht, a második a Schloss Blumenfeld. 
Az első magában Tengenben található, be kell menni a város főterére (Stadtstrasse), itt le lehet tenni az autót, most sok üres parkoló volt. A szokásos kúttal szemben megy egy utca lefelé a szurdok irányába, majd néhány méter után egy lépcsősor vezet le a szurdokba. Nem igazán hosszú a szurdok, kb. negyed óra alatt el tudunk jutni a végéig, ahol egy régi malom romja áll. Itt egy forrással megtáplálva mozgásban tartják a vízkereket (nem biztos, hogy eredeti). A rom után célszerű vissza fordulni. A kirándulás (séta) alatt több kisebb-nagyobb vízesés mellett tudunk elsétálni, így érdemes a kb. fél óra időt rászánni.
A második helyszín magától Tengentől kb 1 km-re keletre lévő Blumenfeld településrészen található (nálunk saját önkormányzattal rendelkezne, meg mindennel, ami ezzel jár, a németek takarékosabbak. Egy központi településhez, nagyon sok, sokszor ugyanakkora településrészek tartoznak, Ausztriában találtam olyan helyet, ahol 72 településrész (falu, tanyacsoport tartozott egy önkormányzat alá). Jelenleg átépítésen esik át, a honlapja szerint a jövő hostele lesz Tengen  község részére. Szerencsére a munkások megengedték, hogy bemenjek az udvarra, hogy ott is készíthessek fotókat. Néha alkalmi kiállítás vagy rendezvény van a várban, a kávézó is nyitva van vasárnaponként du. 2-5-ig. A várral szemben van egy nagyon szép templom, ez is nyitva volt szerencsére

Vissza a főoldalra (katalógus)

beszámoló fotóalbuma ITT látható!

- Mühlbachschlucht:












Tengen, kút

- Schloss Blumenfeld:






St.-Michael-Kirche


St.-Michael-Kirche
St.-Michael-Kirche
St.-Michael-Kirche
St.-Michael-Kirche

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Németország, Nürnberg (2022. 10.), SzG3

További nagy beszámolók Németországból:  -  Mainau, a virágsziget   (1) -  Szász Svájc - Cseh Svájc   (1) -  München   (4) -  Kassel  (4) - ...